2020. február 29., szombat

Typ4 Pillangó ¤ Type 4 Butterfly

A Typ4 motorokban alapból nem volt jellemző az olajtörő lemez használata, de a sportosabb körülmények közé tervezett Porsche 914-be valamiért tettek a mérnökök. Ennek ellenére megoszlanak a vélemények ennek a "pillangó" alakú lemeznek a használatáról, mi végül arra jutottunk, hogy használni fogjuk. Egyrészt valószínűleg nem véletlen tervezték oda annak idején, hisz alapból nem szerencsés, ha a karterból el tud libbenni az olaj kanyarodás közben, ez a motor azonnali halálához vezet. A lemez pontosan ezt akadályozza meg, egyesek szerint viszont túl jól, mivel a rajta levő gyári kis nyílásokon felcsap az olaj és onnan csak túl lassan tud visszacsordogálni a helyére, így intenzív körülmények között többet árt, mint használ, mivel a pillanatnyi olajhiányból több másodpercnyit csinál. Ezért a komolyabb tunerek vagy szétvagdossák, vagy egyáltalán nem építenek be ilyet. Mi Zolival úgy logikáztunk, hogy a motorom közelebb lesz egy 2.0L-es 914-hez, mint egy mai alkatrészekből építhető magas fordulatú versenymotorhoz és az autóval sem fogok szlalomversenyekre járni, így a kompromisszumos utat választva, módosítva, de használni fogjuk. A képen az átdolgozott végeredmény látható, középen a leglátványosabb a változás.

In the type4 engines there was no oil baffle, except in the porsche 914 that was engineered as an entry level sport car back than. Despite of this fact there are discussions about it's application, some guys are using them, others are modifying the hell out of them or not using them at all. It's initial purpose is to keep the oil in it's place and to avoid this essential liquid to leave the sump during hard cornering. Some say the problem here is the butterfly is doing a great job, once the oil went up in the case the windage tray prevents it flowing back in time due to it's small diameter. Most probably it is more of a problem with the high power engines of today and worked fine with stock applications. Having said that we decided to use it but after some modification which you can see in the pictures below. The center part has been eliminated and extra holes were added on the "wings". 





2020. február 27., csütörtök

412 Variant Tuning

Ezt az erősen átgondolt 412-t láttunk anno Mantorp-ban, most árulják. Nem teljesen az én világom, de élném!

We have seen this modded 412 in Mantorp, now it is for sale. Not my style in every detail but I can picture myself driving this!

















2020. február 24., hétfő

Tisztul a Typ4 ¤ Type 4 engine case cleaning

Miután megtörtént a baj és a hibát is diagnosztizáltuk, Zolival a motor teljes szétszedése és a nulláról való újjáépítése mellett döntöttünk. Tudtam, hogy nem lesz gyors folyamat, de csak így lehetek biztos benne, hogy minden rendben lesz és továbbra is reménykedem, hogy új fejeken kívül más alkatrészre nem lesz szükség, csak segéd és szerelési anyagokra. Minden esetre a munka legalább elindult, ami a szétszedéssel és egy alapos tisztítással kezdődik, az ultrahangos mosó mindenhonnan kihozza a koszt.

Since shit happened and the problem has been detected we decided to completely rebuild the engine from scratch. I know this will be a slow process but that's the only way to make sure everything will be fine. I am still hoping no other parts will be needed beside the new heads and some complementery materials. The project has been started, first step is cleaning the parts, here an ultrasonic cleaner is fairly handy.