Ez a kombis becsípődés tudat alatt már régebben megvolt, hisz 5 éve vettem egy még menthetőnek gondolt 412 Variantot. Valószínűleg az is volt, alánéztem, felszedtem a szőnyegeket is belül, onnan se volt vészes. Most, hogy újra rácsavarodtam erre a vonalra, kiderítettem, hogy hol az autó (kicsit kalandos történet ez: megvettem, odaadtam az eladónak a vételáron felül előre a trélerre való pénzt, de az autó sosem érkezett meg a megbeszélt helyre, közben emberünknek többször megváltozott a száma és eltűnt minden általam ismert fórumról. Ugyanakkor én se vittem túlzásba a nyomozást, mert már nem tudtam volna ott tárolni, ahová vitetni akartam, maximum máshol pénzért, szóval tulajdonképpen az autó az elmúlt 5 évben megkereste a vételárát azzal, hogy köddé vált). Most, hogy meglett, gondoltam pénzzé teszem, hogy finanszírozzam az új projektet - ha lesz olyan -, mert ahogy írtam több lakatolós-fényezős mókába nem akarok belevágni. Így történt, hogy távirányítással meghirdettem a tőlem 250 km-re levő autót, amire kaptam is egy telefont. Szintén távirányítással készültek friss képek, ez alapján az eladó el is küldte érte a trélerét, mert látott benne fantáziát.
My thing with the old VW Variants started years ago, I already bought one "worth to rescue" example 5 years ago. Since than nothing happened, so I decided to sell it in order to make money out of it for the new project if there will be one. The car was located 250 kms from me so I placed the ad remotely with the help of a local guy and a week after an other bloke bought it based on those pictures after hearing the full story and condition of the car from me.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése